franyo aatoth.
 
Rairakhdhammatchat.

60 pages, published by
SZATMÁRI múzeum / Mátészalka 2016©

see the book

RAIRAKHDHAMMATCHAAT

1954 - ben születtem Nyíregyházán.

Amikor tizenöt évvel ezel?tt el?ször érkeztem meg Mátészalkára szép emlék? barátommal, - aki 2548 - ban egy másik horizonton regisztrált - megéreztem valamit Magyarország e gyönyör? keleti szegletében, ahol három - négy, vagy még több kultúra köszönget és vicsorog egymásra. Budapestr?l szemlélve Mátészalka kisvárosnak t?nik. Amikor kínai barátaim Magyarországról kérdeznek, és megemlítem, hogy lakossága 10 milló körül van, viszonyítanak. Mint egy közepes kínai város, mondják.

Az évek során ez a város, úgy a kis Mátészalka, mint a nagy, egyik életteremmé vált. Az itt szerzett emberek barátsága, és a mértéktelenül fogyasztott szatmári szilvapálinka közösen ágyaztak meg köt?désemhez, mely köt?dés, részben, bizonyos szabadságkorlátozással jár - amint azt távolkeleti mélygondolkodók megjegyzik. Mátészalkára igen hosszú út vezetett. Korcsmáros Pista barátom felkérésére, Mongólián és a Kínai Népköztársáságon keresztül akadálytalanul jutottam el a Kastélyszállóig. (Almáskert út 1)

Nem el?ször mutatom be munkáimat Mátészalkán. Az ezredfordulón - Cservenyák Laci barátom meghívására - francia és ír fotográfus barátaimmal szerepeltem egy közös kiállításon, pár évvel kés?bb pedig feLugossy
Laca barátom és korzikai úti és tettestársam, Pacsika Rudolf
társaságában osztottuk meg gondolatainkat a világról.
Ez alkalommal egyedül mutatok be Thaiföldön készült, vagy Thaiföld inspirálta munkákat. A fekete ültetvények, az elszenesedett
fatörzsek, a kiszáradt tó: felkiáltójelek, melyek az apokaliptikus
rombolásra, a bennünket körülvev? természet tudatos pusztítására
próbálják felhívni figyelmünket. A százéves fákból készített kertibútor,
a bébikorukban agyonkínzott «intelligens» elefántok produkciója
vev?re talál. Csikágói barátom, idejövetelét megel?z?en aggódva érdekl?dött
a sárgaláz, a mérges kígyók és egyéb helyi kuriózumok fel?l. A természetben a
legnagyobb veszélyt az ember jelenti, «nyugtattam». Az ott töltök napok alatt
mindent megértett... Nem az erd? lakói jönnek a mi földünkre.
Mi vagyunk a betolakodók, nem az elefánt, aki csupán inni jár a tóra.


Kör?lbelül nyolc évvel ezel?tt választottam Thaiföldet egyik otthonomnak. M?termet építtettünk a vadon szélén, tíz kilométerre a legközelebbi falutól. A hely neve Rairakhdhammatchat, a dharma, a tan követ?inek földje. Egy spirituális központ, ahova a hívek id?nként visszavonulnak lelki gyakorlatokra. A barátom, Ganda hívott ide el?ször, ? mutatott be a föld tulajdonosának, Areeratana-nak, akivel jó barátságba kerültünk. Az ? gondolata volt a m?terem építése. Amikor idejöttem a ház körül érintetlen ?serd?k terültek el. Manapság a bozótot az egyre tejeszked? ananászültetvények váltják fel. Az amerikai Dole Fruits Company diktál, és a dzsungel esténként kesernyés füsttel ég. Az elszenesedett növényzetet buldózerek tarolják. Az elefántokat elektromos kábelekkel szorítják vissza, egyre csökkentve a már így is csekély életterüket . Terjeszkedik a civilizáció, a dzsungel szélén már közlekedési lámpa villog. Gondolom, ez is az elefántoknak készült...

Közben Areeratana barátom ideje lejárt, így egyedül maradtunk, hogy folytassuk az elkezdett munkát. Egy burmai mon család segítségével gondozzuk a hatalmas kertet. A közeli, 35 kilométerre található iskolában vállaltam a fiatalok m?vészeti oktatását. Rengeteget tanulok t?lük. Többek között a dallamos thai nyelvet, melynek elsajátítása az európai fül számára sokszor reménytelennek t?nik. Jókat derülnek esetlenségemen. Tanítom ?ket a fülükkel, vagy az orrukkal látni, félretéve minden klasszikus m?vészetoktatási módszert. Fiatal korban az ember még tud rajzolni, énekelni, azután bekerülve a rabszolgaképz?kbe, minden kreativitást kiölnek bel?lük. Az iskola fent van a Pala-U dzsungelben. Az oktatáshoz hozzátartozik az iskola tisztán tartása is, takarítón?re, gondnokra nincs szükség. A gyerekek egyenruhát hordanak, így kevésbé érzékelhet?,
hogy ki milyen családból való, milyen a szül?k anyagi helyzete.
Megszívlelend? gondolat.


Id?nként felmegyünk a thai-burmai határon elterül? kolostorba, ahol alkalmi
templomszolgaként «dek wat» tevékenykedek. A sepregetés - meditációt szervesen egészíti ki
a reggeli koldulás a közeli faluban. Ebben a kolostorban öt - hat szerzetes él, távol a városi buddhista
«Disneyland»-ekt?l. Itt nincsenek turisták, nincs pénzkiadó automata. Areeratana barátunk emlékére kerestük fel ezt a helyet. Az útbaigazítók el?re figyelmeztettek - itt nem fogadnak idegeneket.
Az erd?ben sétálva a fejemre pottyant egy falevél, majd valaki megszólalt mögöttem thai nyelven.
Egy fiatal szerzetest pillantottam meg. Phanmanee, a feleségem fordított, a szerzetes szerette volna, hogy megosszuk egymással gondolatainkat. A szerzetes neve Pu Lai, ami mandarin nyelven annyit jelent, «ne gyere». Egy alkalommal a hajnali dzsungelben gyalogolva megkérdeztem t?le - nem félsz, hogy a sötétben esetleg megmar egy kobra? Nem - válaszolta - tudja, hogy szeretettel közeledek felé.